Pálinkakóstolás Madarason

Madarasi Pálinkafőzde

Madarason és környékén az emberek mezőgazdaságból éltek, a mindennapokhoz hozzátartozott a pálinka fogyasztása is. Ezt látva Balla Péter úr 1943-ban megépítette pálinkafőzdéjét. Államosítás után földműves-szövetkezet, majd ÁFÉSZ tulajdonba került, ahol évente 40-50 ezer liter pálinkát állítottak elő. A pálinkafőzde vezetője 1960-tól 1989-ig apám, idősebb Lakatos Márton volt.

1989-ben megvásárolta a pálinkafőzdét és magán pálinkafőzdeként üzemeltette tovább, ahol 1991-től mint főállású segítő családtag tevékenykedtem. 1997-ben került tulajdonomba az üzem, ahol 1998-tól egyéni vállalkozóként dolgozom.

Kezdetben a cég kizárólag bérfőzéssel foglalkozott. 2008 májusában fontos fordulat következett a pálinkafőzde életébe, kereskedelmi pálinka előállítással bővítettük tevékenységünket.

A pálinkafőzde ,,Madarasi Pálinka" márkanévvel értékesíti termékeit. Az első kereskedelmi pálinkáit 2008. szeptemberében zárta palackba.

A Dél-alföldön termesztett gyümölcsökből készülő pálinkák íze, illata, zamata a táj éghajlati adottságainak köszönhetően igen magas, ami kiváló  élvezeti értéket nyújt fogyasztója számára. A Madarasi Pálinka színe víztiszta, az adott gyümölcsre jellemző íz és illat jellemzi. Az előállított pálinkák alkoholtartalma 43%V/V illetve 47%V/V.

A Madarasi Pálinkák kiváló minőségét a hibátlan alapanyag, a jó technika, a szakmai tudás és az 50 éves tapasztalat biztosítja.

Kóstolóház

Üzemlátogatással egybekötött pálinkakóstolás a Madarasi Pálinkaházban!

A kóstolás 4 vagy 5 féle ízből (fajtánként 2 cl) történik.

Ár: Egyeztetés alapján.

Az ár ásványvíz és pogácsa fogyasztását is tartalmazza.

Bővebb információ: http://madarasipalinka.hu/

Szép Kártya elfogadóhely!

(c) 2015 PONTYPORONTY KFT.

Telefon: +36 70 334 0295

Cím: 6500 Baja, Erdész u. 6.

Hasznos oldalak:
Apartman.lap.hu - Horgasz.lap.hu - Baja.lap.hu