Ponty-Lak Vendégház

Gyógyulás természetesen!

A legtöbb betegségnek lelki okai vannak, amiket csak nagyon nehezen, vagy szinte soha sem tudunk kellően lezárni, rohanó világunk nyüzsgésében, a folyamatos kényszerhelyzeteknek, a stressznek és a családi, esetleg munkahelyi vitáknak köszönhetően. Mozgásszervi betegségeink egyfajta visszajelzések helytelen életvitelünkről, amik azonban megnehezíthetik mindennapjainkat.

Gyógyuljon nyugodt, kellemes környezetben a Ponty-Lak Vendégházban!

Ugyan léteznek különféle készítmények és gyógymódok, amikkel enyhíthetjük fájdalmainkat, de ha vannak természetes, sőt, élvezetes gyógyulási formák, miért választanánk mást? A gyógyfürdők, a feltörő termálvizeknek köszönhetően gyógyítják különböző mozgásszervi megbetegedéseinket, emellett a lelki nyugalom is könnyebben elérhető egy gyógyfürdőben.

Engedje meg, hogy elhívjuk Dávodba, ahol a falu nevezetessége egy gyógyfürdő, ahol kipihenheti egészéves fáradalmai! A Ponty-Lak vendégházban is csak a kényelme a fő szempont, gyógyulásának érdekében igénybe veheti Wellness részlegünket is, mely tartalmazza a jakuzzit és a szaunát. Természetesen családja minden tagja megtalálhatja a számára legmegfelelőbb elfoglaltságot: még kedvenceit sem kell otthon hagynia, ugyanis kutyaboxokkal is felszereltük vendégházunkat!

Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal!

Felszereltség

A vendégház alsó részén 3 db egyszobás (kétágyas) fürdőszobával, klímával, LCD televizízióva, hűtővel felszerelt apartman és 1 db kétszobás ( 4 férőhelyes) családi apartmanból áll. A földszinten egy nagy étkező és egy konyha taáláható még.

A vendégház egy saját wellness részleggel is rendelkezik (jakuzzi és szauna), ahol öltöző és vizesblokk is van külön. A kertben egy medence is fel van állítva, ahol a gyerekek kedvükre pancsolhatnak, a szülökkel együtt is akár. Az emeleti részen két különálló családi apartman található, saját étkezővel és teakonyhával.

Természetesen ezek az apartmanok is klimatizáltak és LCD televizióval vannak felszerelve. Minden apartmanhoz saját fürdőszoba tartozik. Az emelet másik részén a nyári időszakban ifjúsági szálló működik, külön fiú - lány öltözővel, fürdővel és wc-vel. Az ifjúsági rész is klimatizált és itt is van televízió. Saját zárható öltözőszekrények vannak kialakítva a gyerekeknek.

A Ponty-Lak Vendégház felszereltségéről bővebb infiormációt elérhetőségeinken kaphat!

Szolgáltatások

- INGYENES internetezési lehetőség WI-FI
- Kerékpárkölcsönzés
- Wellness részleg (jakuzzi és szauna)
- Csónakbérlési lehetőség
- Darts
- Kültéri medence
- Kamerával megfigyelt örzött parkoló az udvarban
- Klimatizált szobák
- LCD televízió
- Kutyaboxok a kedvenceknek
- Gyereksarok és gyerekjátékok
- Horgászati lehetőség a közelben
- 400 méteren belül gyógy és termálfürdő, valamint csúszdapark és strandmedencék

Virtuális séta a vendégházban

Árak

Egyszoba egy fő részére 7.500 Ft
Szoba két fő részére 12.000 Ft
Svédasztalos reggeli 1500 Ft
Háromfogásos vacsora 2500 Ft
Földszinti családi apartman 18.000 Ft
Emeleti családi apartman 3 fő részére 18.000 Ft
Emeleti FAMILY apartman 3 fő részére: 18.000 Ft
EmeletiFAMILY apartmann 4 felnőtt és maax 4 gyerek részére: 24.900 Ft
Teljes ház bérleti díja egy napra: 120.000 Ft
Klíma használata: 1500 Ft/nap/szoba
Kerékpárkölcsönzés: 1000Ft/óra/fő 2500 Ft/nap/fő
Csónakbérlés: 1500Ft/óra 4000 Ft/nap
Wellness részleg használata (Jakuzzi Szauna) 1500 Ft/fő/nap

Emeleti ifjúsági szálló: 3500 Ft/fő/nap

Az árak bruttó árak, de az idegenforgami adót nem tartalmazzák (IFA 300 Ft/fő/nap 18 év feletti vendégeink részére)

Ponty-Lak Vendégház Dávod

Bővebb információ

Postacím:     6524 Dávod, Gárdonyi G. u. 4.
Telefonszám:     06-70-334-02-95

Kérje egyedi árajánlatunkat!

Kérjen ajánlatot az alábbi űrlappal!

Név

E-mail cím

Telefonszám

Lakcím

Tervezett érkezés

Tervezett távozás

0-6 éves gyerekek száma

6-14 éves gyerekek száma

Felnőttek száma

Üzenet

Szép Kártya elfogadóhely!

(c) 2015 PONTYPORONTY KFT.

Telefon: 70/334-02-95

Cím: 6500 Baja, Szabadság u. 14.

Hasznos oldalak:
Apartman.lap.hu - Horgasz.lap.hu - Baja.lap.hu